2014
Indul az élesztés
Január 3-án
nekiláttam a börzézett blokknak. Letakarítottam, lecsupaszítottam a
"váltó" oldalt. Leszedtem a kis és nagybordást, szétborítottam a
pofákat. Ferodoloztatnom kell őket. Leszedtem a gyújtást is.
04-én
elvittem a hengert dugattyújával és csapjával egyetemben Érdre a
K129-be. Alapméretes volt még, első fúrás lesz. Csapágyboltot is
elértem, így megvettem a blokkcsapágyakat, a dugattyúhoz a tűgörgőket, a
főtengelyre a kisbordás alá való 2 görgőkosarat, és a szimmeringeket.
Január 5-én
széthúztam a börzézett blokkot. A második képen látható, hogy a 10
blokkcsavarból 6nak elég volt pár koppintás tengelyirányban, és kijött
önszántából. 4db azonban véső + kalapács beiktatásával volt csak
hajlandó megindulni.
Elég jó állapotnak örvend a blokk belsősége, csak a főtengelycsapágyak
morgolódtak kissé. Mindegy, az összes cserélődik úgyis. A
lánckerék-tengelyen lévő csapágy biztosító gyűrűje feladta a leckét.
Nincs belső zégerhez fogóm, ezért amolyan multikban kapható hajlítottcsőrű fogóval
játszottam hosszú perceket míg kijött.
A blokkfelek tehát üresek. Azért nem csapágyaztam vissza őket rögvest,
mert még igen dzsuvásak. Le akarom őket tisztítani, ahhoz pedig még veszek hígítót. (kifogytam csutakolás közben)
Szerdánként van hosszított nyitva tartás a postán,
így jan. 8-án
fel tudtam adni csomagban a 2 garnitúra gyári pofát Jeszy bácsinak, hogy
ferrodót süssön rájuk.
Január 13-17
között több dolog is történt. Első körben elkezdtem összerámolni a
blokkot. Józsi barátom órázta a főtengelyt, ez rendben volt. Gyújtás
oldali főtengelycsapágy rajta is maradt, gondoltam majd a blokkfelet
melegítve pakolom be az egészet. A lánckerék-tengelyre rámelegítettem a
csapágyat, és rátoltam. Rendezgettem a szerszámokat, és kerestem a
továbbiakat, amíg hűlnek... de hiába hűltek ki, a csapágy továbbra is
lődörög a tengelyen. Ezt speciel akkor vettem észre, amikor már
összefelé rámoltam a fogaskerekeket is. Visszaszedtem az egészet. De ez
így magában kevés a teljes boldogsághoz! A lánckerék-tengely kisebbik
(gyújtás felőli) csapágyát sikerült a rezsón felejtenem. Azzal
hálálta meg a mutatványt, hogy a műanyagkosár összeolvadt. Telefonáltam Dankovicsnak.
Kiderült, hogy van lánckerék-tengelye (1600-ért. Mofaker ára 3100). 18-án
mentem el Fehérvárra. Megvettem a tengelyt és egy új első lánckereket is
(a sajátján eléggé hajladoznak a fogak) összesen 2934Ft-ot hagytam ott. Hazafelé Kápolnásnyéken a
csapágyboltban szándékoztam megvenni a 6202 C3-as csapágyat, de a bolt
szombaton zárva van. A csapágyat végül Árpi bácsi (Ilaris) szerezte be.
Köszi szépen!
A héten megérkeztek az újraferrodózott pofák is (Az Isten tartsa meg
sokáig egészségben Jeszybácsit!)
Január 25-én
fönt a padláson letakarítottam a vázat és az első villát. Az első
teleszkópokat szétszedtem, kitakarítottam és újraolajozva
összeraktam. A kormánycsészékben pedig újakra cseréltem a golyókat,
és a villát is ráillesztettem a vázra.
27-én
Józsi barátom megengedte, hogy a műhelyét használjam tartózkodási
helyül a blokk összeszerelésének idejére. Úgy volt, hogy én
csinálom, ő pedig nyakonvág, ha valamit elb..arintok, de végül - ha
jó akarok lenni magamhoz - 60% : 40% arányban Józsi barátomé az
érdem, hogy összeházasodott a két blokkfél. Fölkerült a
helyére a dugattyú, ennek gyűrűi (okultam is, hogy miért is nem illik
nyersen berámolni a gyűrűket), az új tűgörgők+csap, a frissen fúrt
henger és a rendkívül dzsuvás hengerfej. Ráment a hígítókészletem a
hengerre amikor fúrni vittem na! Az is olyan retkes volt, hogy a
3/4 liter lakkbenzin beáldozásra került nála, de még úgyse lett
fémtiszta. Sebaj, majd most a mínuszokban :) Így az igazi
koszmentesíteni!
Kattints a nagyításhoz!
 |
 |
 |
Beszerzés után |
Néhány csavar megsínylette a
beavatkozást. Mind cserélődik |
A blokkfél megüresedett. Így
járt a párja is |
 |
 |
 |
Előkerültek a saját blokk
pofái is |
A csapágyak a helyükön |
Szimmeringek is |
 |
 |
 |
Építettünk egyet. Kipróbáltuk, hogy tud-e
szabadon futni a szabadonfutó :) |
Mindenki a helyén?! |
Akkor rakjuk össze a blokkfeleket!
Szemrevételezhető szerelő jóbarátom "olajos keze" |
 |
 |
 |
A
tűgörgők bekerítéséről nem készült fotó. Necces lett volna
fényviszonyokat keresgélni... |
Fölapplikáltuk a hengert is. Megörökítve a Berta dugó mérete. |
Szutykosan összerakva. Józsi barátom helyére órázta a gyújtást is.
Föl lett jelölve, de még leszedem az alaplapot. A henger fizimiskája
semmi a hengerfejhez képest. Meg kell pucolnom. |
Január utolsó hetében össze
lett rakva a blokk és trutymómentesült. A megoldás végül a hideg
zsíroldó lett. Olyan mint a piros ász.
Február 1-5
között sok változás nem történt... Megterveztem a kábelezést,
előkerestem a simson indexkarokat és indexeket. A villogtató
panellel már megvoltam január elején. (Végül mégis egy másik
kapcsolást építettem be. Ez megy majd az MZbe.) Megrendeltem a power LEDeket
az indexhez és a féklámpához, valamint a riasztóakkut is, amiről
üzemeltetni fogom.
A kábelkorbács mérete meghaladta az eredetit, emiatt nagyobbra
kellett fúrnom a hátsó sárvédőn az átvezető furatokat, és nagyobb átvezető
gumikat is kellett használjak. Két külön áramkör lesz a mopeden. A
sajátja - ami váltóáramú, és egy egyenáramú kör, amivel az indexeket
és a féklámpát hajtom.
02.10-én
átalakítottam a szinyó indexkarokat babetta-ízlésre,
02.11-én
Fehérváron átvettem az MZ és Jawa felvarrókat, és Dankovicstól vettem új
indexbúrákat. 02.12-én
pedig elvittem a karokat és a bilincseket Százhalombattára a
galvanizálóba. Időközben befutottak az indexhez rendelt power LEDek,
és a riasztóakku is.
02 14-én
NYÁK tervezővel összeraktuk az új kapcsolást melóban. Nyomtattam,
marattam, beforrasztgattam. Nem működik. Átnézve kiderült, hogy a
srác, aki bevitte a kapcsolást EAGLE-be, 2 bekötést elszúrt, a relé
behúzótekercsének pedig nem figyelt a polaritására. Hazakértem a
progit, hétvégén átterveztem, ugyanakkor összeállt a fejemben a kép a
kábelezés módosításáról. 15-én
már ezen gondolatmenet szálait követve raktam össze a kábeleket
(immáron sokadszorra).
Fölapplikáltam az indexkart hátra, letakarítottam a kerekeket,
átdörgöltem őket gumiápolóval, kipucoltam és újrazsíroztam a kerékcsapágyakat, átmostam a km spirál bowdenházát és átolajoztam ezt is.
Ez volt az egyedüli bowden, ami maradt rajta az eredeti.
Február
22-én
végre tudtam időt szakítani a panelkészítésre. Elkészítettem a
NYÁKot, és beforrasztgattam az alkatrészeket. Kipróbáltam, működik.
Be is fejeztem a vezetékezést ennek örömére. |
 |
 |
 |
Vezetékezés közben. |
Átalakítás után / galván előtt |
Index-beszerzés |
 |
 |
 |
Lassacskán keverednek ám összefelé a darabok.
Ha van időm, akkor haladok is :) |
A hátsó "babettásított" indexkar. |
A kész indexpanelem |
03.09
-én a soroksári börzén Sumi71 volt olyan
rendes, hogy a járgányom saját tartozékai közül hiányzó tirisztorral
és első lámpával megajándékozott. Remélhetőleg azért amikor idén
kipakolják anyuék a garázsból az oda betornyozott bútorokat,
előkerülnek majd azok is. (vagy nem. 50% :))
Hazaérvén ebéd, majd a lányomnak beígért görkorizás, és a fiamnak
beígért foci után még volt annyi időm, hogy a nagybordást és a
belekerülő összes alkatrészt letisztogassam, a nagybordást
átszimmeringezzem, becsiszoljam a frissen ferodolozott
nehézpofákat, és összerakjam a 2. fokozatot. A csőtengelyben a
sorrend alátét - 2db O gyűrű - hézagoló alátét lett. Azért raktam
bele 2db O gyűrűt, mert nyektetés nélkül elfért. Felöntöttem olajjal
a hajtóműszekrényt is.
Ahhoz képest, hogy márciusban már járatni
akartam a járgányt, jól elcsúsztam vele.
03. 10-16
között ismételten keveset haladtam. Közbeszólt a kocsi kipufogója,
valamint 03.14-én
bejártuk a túrát (VTK) Lorsen-vel és Ilaris-val. Hétvégén pedig a ház
körüli meló és az időjárás rakott keresztbe. Azért 2 db 12-es Jikovot
be tudtam állítani (ekkor még úgy gondoltam), és a láncokat is átmostam és fölrámoltam a
210re.
03.29-re
elkészültek: Hátsókerék beállítása, láncok kenése, hátsó fék
beállítása, első fék beállítása. A váltóáramú kör vezetékeit fölsaruztam, világítás
kör összeközösíttetett a lámpakapcsolón, és bekötöttem a kmóra világítását.
Pedálokat fölszereltem + kenés. Az első- és a hátsólámpa is a
helyére került.
Április 2
Hazakértem munkahelyen egy saruzófogót, és fölsaruztam az
index-elektronikára menő és onnan lejövő vezetékeket. A kábelek
(egyenáramú kör)
vázon történő vezetése, és a doboz elhelyezése feladta a leckét, de
nem olyan családból származom, akin ez kifogjon.
04.03-án az
index visszajelző LEDjének foglaltát belefúrtam a kmóra tartójába, és
ha nem fogyok ki a zsugorcsőből, akkor föltettem volna az
indexkapcsolót is. Mivel kifogytam, focizni mentem a kisfiammal.
Április 11-re
sikerült összeraknom végre az egyenáramú kört is. Indexek működnek,
kipróbáltam. Lásd fényképek alul.
04.12 Szigetszentmiklóson börze.
Sikerült szereznem egy gázkar-záródugót, Jeszybácsinak kifizettem a
ferodózást, és vettem tőle egy pár újraferodózott és
szabályozott babetta fékpofát (vittem a kopottat, hoztam a jót);
továbbá volt nála 15-ös kislánckerék. Így már teljes a 210-es
szettem.
Április 23:
ha minden órát összeszámolok, amit az erre a mopedre kerülő 12es jikovval
elszórakoztam,
egészen biztosan kijön egy fél nap. A röhej, hogy 3 másik karbit
majdnem simán beállítottam (2db 9-es és egy 12-es utángyártott!
úszóval) Ma vettem 2db utángyártott tűszelepet. Gondoltam, ha az
egyik eleve szar, akkor a másik tán jó lesz. Elkezdtem 0-ról a
beállítást. Új tűszelep ellenőrzés után becsavar. Benzináteresztő a
helyére, a karbit "fejre" fordítva és csapot nyitva simán zár. Úszót kiegyengettem,
helyére tettem, durva beállítást megcsináltam, összeszereltem, csap
rányitás után ismételten kúszik a szint a látható zárást követően.
Elszórakoztam vele ma is 2 óra hosszát, és amikor ott tartottam,
hogy a karbit kivágom a búsba, eszembe jutott Rozsdás tartalékos
9-es jikovja. Ráraktam, és lássak csodát, minden fájintos.
Meghúzogattam a hengertőcsavarokat és a gyújtásalaplap csavarjait,
kitakarítottam a gyertyát (koszfogónak tekertem bele egy bazirégi és
használaton kívüli DDR-es isolatort, és megnéztem van-e szikra.
Volt. Becsavartam -csak kézzel. Pipa rá, műanyag szívófedél nélkül
start. 2. pendítésre már jár mint a doxa. Karistoltam néhányat hazai pályán sisak
nélkül, csak úgy örömködve. Föltettem a műanyag szívófedelet is, és
járattam kicsit. 2,7 km ment bele a lakóparkban.
Ugyanakkor szembeköszönt ifjonc kori második hülyeségem is. (Az első
a vágott hátsó sárvédő) A kipufogó könyököt túl rövidre
vágtam anno. Hiába raktam össze a kipufogót azbesztzsinór +
kipufogópaszta felhasználásával, a könyöknél - annak rövidsége miatt
kifúj.
Indítópofák geometriáját érezhetően telibe trafáltam. Azt írhatom,
hogy negyed fordulatra indul a moped. Ellenben a kuplung (vagy
kapcsoló) pofák kitapadnak - alapjáraton féket húzva lefullad
(hajtás örökké a keréken van - vagy kopni kell a pofáknak, vagy
lazák a rugók) Rövidesen eldől a dolog.
A 12-es jikov ügyét lebeszéltem Lorsen cimborámmal. Elviszem hozzá a
karbis pakkommal cakli pakli. Hátha sikerül belőle valamit
begyerinteni. Feltámadás megtörtént tehát. Óra állása 1595km.
Finomítás (hiányzó oldalborítások, csomagtartófedél, pumpa + fedél,
kosár felapplikálása) szükséges még, és indul a járatás.
04.25
délelőttre beszéltük Lorsennel, hogy elviszem hozzá az ominózus 12es
jikovot. Lekupacszarozta a horpadozott gyári úszóimat. Kicserélte a tűszelepet a másik vadiújamra, de az
utángyátott tömítőpogácsával rakta össze. Kiegyengette az úszót,
majd behajtogatta pozísönbe. Föltettem, csak könnyezett a
tömítésnél. Javaslatára cseréltem úszóháztömítést, és síkoltuk az úszóházat.
Összerak - nem folyik túl. Gyári benzin-levegő beállításnál kicsit
kövérebbre csavarta Lorsen, és próba következett. Működött a 12-es
jikovval! Finomhangolta, és rövid beszélgetés után indulhattam haza
- ezúttal is szemetelő esőben (előző alaklommal
tönkreáztam). Megköszöntem barátom szívességét, és
megteszem ezúton is! Sokkal jövök már neki!
Továbbiakban, ha
valaki azt mondja/írja, hogy nem ért a motorokhoz - itt kiemelem a babettát - vagy poénon
kívül olajos kezű szerelőzi le, azt
figyelmeztetés nélkül kiütöm!
A hazafelé úton valami szemetet benyalt az elektródák közé a kb 20
éves isolator, eredmény: megállás. Szerencsémre volt nálam
gyertyakulcs, így elég gyorsan orvosoltam a hibát. Hazaértem még a
nagy eső előtt, pedig figyeltem rá, hogy 35km/h fölé ne menjek. Nem
szeretném elrontani a nyers gép bejáratását.
Majd elfelejtettem: marhára tetszett Lorsennek az indexem. A gyenge
pontot megtalálta ő is: a futármotorosból származó 3állású krómházas
kapcsolót. |
 |
 |
 |
Pár horganyzott apróság |
Váltópofák újraferodolozás és csiszolás után |
Indító és kapcsolópofák
újraferodolozás és csiszolás után |
 |
 |
 |
Összeszerelve |
Utángyártott kislánckerék,
aminek a gyártását nekem kellett befejeznem. |
Vezetékek a helyükön, motor szintén. FAGY "egybetrafóval"
szerelve. |
 |
 |
 |
A beledezett villogók |
Elölről már egészen pofás :) |
Hátul még van meló vele |
 |
 |
 |
Indexkapcsoló, és vezetékezése is a helyére
került |
Elöl - hátul villamosságilag készen. A
féklámpa-kapcsoló még hiányzik, de annak meg kell álmodnom a
felfogatását. |
Már teljes a kislánckerék készlet :) |
2015.08.27. |