1998-ban országos cimborám
elhatározta, hogy motorozni fog. Amikor közölte velem,
hogy mire adta a fejét, már megvolt az is, amit vesz. Egy
MZ ES125/1-et. Meg is vette 20ezredesért, és azt kell mondjam
nagyon jó vételt csinált. A motornak megvolt a merkúrtelepen
kapott "user manual"-ja természetesen magyar nyelven.
Volt egy kapcsolási (bekötési) rajz vezetékszínekkel,
és a karbi robbantott ábrája mellékelve irományként.
Megkapta a 2betű-4számos rendszámot, a szürke
forgalmit, adásvételit és egy original csomagolású
(felsavazatlan) akksit. Kormányzár, doboz zárjának
kulcsa mind megvolt, gyújtáskulcs úgyszintén. Hogy ezt miért sztoriztam
el? Ez az alapja a motorvásárlásomnak: Amidőn
már a garázshoz kaptattunk fel a hegyen, az egyik manus
a garázssorról épp szembe jött velünk. Nézegette
a motort, majd közölte, hogy neki is van egy ilyen MZje, de
régóta nem használja. Kis gondolkodás után
közölte, hogy ha gondoljuk, eladja. Rövidre fogva a szót,
néhány óra múlva már 10.000,- Fttal
könnyebben toltam át
a garázsából az enyémbe a 2. számú Trophy-t. Ez egy MZ ES150/1-es. Tehát a kocsi mellé beraktunk
egy '72-es és egy '74-es gyártású motort.
Jó hír, hogy ennek is megvolt a forgalmija (szürke),
a rendszám (2betű 4szám), összes kulcsa, és
volt rajta hátsó csomagtartó. Rossz hír az
állapota. Az enyém nem nézett ki túl jól: Kitérő Mivel haveromé jobb állapotban volt, ott csak át kellett pucolni a karbit, csapot, tankot; kicseréltük a levegőszűrőt, a gyertyát és a váltóolajat; fölsavaztuk az akksit, feltöltöttük, és használható is volt a gép. Jogsink az természetesen nem volt. Mászkáltunk vele pár kanyart földutakon. Felváltva vittük egymást, majd egy gázfelakadás okán a srác leamortizálta saját magát és a gépét is. Ezután asszem el is ment a kedve a benzinkecskéktől... Szóval a 125ös pihenőpályán
volt, mert néhány idomot be kellett szerezzen hozzá a cimbi. Ugyanakkor nekiláttam a sajátnak. Kb 2 hét
alatt összeraktam, úgy, hogy amit kellett azt cseréltem
is rajta. Mivel nem emlékszem már pontosan arra, hogy mi
minden nyűg volt vele, nem írok listát. Egyetlen mozzanat van meg
biztosan: lánckerekek + lánc és hardy gumi cseréje. |
|
'98 kora őszén lejogtisztáztam a járgány vezetését (levizsgáztam A-ra). Pajtásom feladta a két keréken haladási szándékát végérvényesen. A motor részeit lefújkálta színre, de már össze sem rakta a gépet. Ezt a motort vettem meg donornak ha jól emlékszem 2007-ben. A KisTrophy hobbimotorként volt használatban. Minden szezonban elővettem, kitakarítottam, szükséges javításokat elvégeztem és gurulgattam vele. 2002ben volt egy nagyobb beavatkozás, amikor a hengert elvittem Egerben egy gépműhelybe fúratni. Tökéletesen meg is csinálták, és ezután még 2004ig komoly utakat is elrobogtam vele. (pl. néhány Érd - Balatonboglár táv) Ekkor már Érden dolgoztam és laktam, így az Érd-Ózd távolság minden évben ('99-től) adott volt 2x. Ősszel visszavittem garázsba, tavasszal pedig magamhoz vettem újból. Mindig hiba nélkül teljesített. 2004-ben költözés volt,
és egyszerre több dolog is gallyra ment rajta. Időm se nagyon volt már rá, ezért csak álldogált,
párhavonta egyszer átforgatva, hogy össze ne rohadjon a henger
a gyűrűkkel. |
|
Áttekintés: 1974 szeptember 11-én kezdte a karrierjét
Királdon. 2012.06.01 Újra csatasorban a Trophy. 06.06-án okmányiroda, és megkapja az új forgalmit és törzskönyvezik. Így nézett ki újonnan megkapott műszaki vizsgájának idején:
2012.06.13 Sokat kajált és füstölt a MZ ezért rálestem a karbira. Cseréltem: fúvókákat, mert az ES 125/1hez írtak voltak benne; szivató munkahengerének a tömítését - ez spec. szétmállott. Úszót, mert ez meg kilyukadt.
Június.16 Jegyzett MZ Klub túra:
III. Éjszakai
teljesítménytúra. Indulás a Citadella parkolóból.
Szomszédos faluból kívántunk indulni szintén
klubtaggal. Meg volt beszélve, hogy indulás előtt még
ráles a karbimra. Meg is történt, végül
külön indultunk el, mert még dolga volt. A 7esen mendegéltem
magamnak előre, amikor a kamaraerdei úti lámpánál
indulva gyorsításnál lehorkolt a gép. Lámpa
lekapcs, helyzetjelzővel gond nélkül továbbmentem,
de amidőn a Gellérthegyre kapaszkodott föl a technika,
le kellett nyomnom a helyzetjelzőt is.
Szeptember
29-én gurulás
MZ klubosokkal, ahol a hazafelé út fakultatív volt.
(Mindenki megy saját tempóban.) Gondoltam, a szomszéd faluból 3 fő
is van, hazamegyünk együtt. Így is indultunk, csak éppen ők 250 és
300as motorokkal voltak... Kitalálták, hogy Bicskén keresztül mennek haza.
Elindultam velük, és sík úton, nyélen szigorúan beledőlve a menetszélbe
a kis 150esem kb tartotta a tempót... Amint elértük az első emelkedőt,
kezdtem lemaradni. Tempót is visszább vettem, mert mégiscsak egy közel
40éves technika hurcolt magán, noha jó állapotban is van. Amikor Felcsút
végét elérte a csapat, ők fordultak Bicske felé, én pedig - ahogy
leesett a fordulat - leálltam. Vissza nem nézett senki, mentek mint a
távirat. Gyújtást ráadva éppen parázslott a töltésjelző. Tolásra
beindult. Nosza, irány haza a rövidebb úton, Felcsúton keresztül (lámpa
nélkül, lakott területen kívül a helyzetjelzőt megkockáztattam). 2012. november: találtam itthon egy elektronikus feszültségszabályzót. Beépítettem, a gyújtásnál lévő tekercset pedig ki. (Ha bent hagynám, az hibapont) Kipróbáltam, működik a fesszab, az akku ellenben tuti befejezte pályafutását. 2012.11.30: Henger leadva
Bambinak (MZ Mágus) kipuff-menet perselyezésre. Visszakapva és
összerakva valószínűsítem, hogy nem fog kifújni a kipucsonknál. 2013 Január 5. Végre mehettem a hengerért. Délutánban túlóráztam 5-én, ezért csak vasárnap ugrottam neki az összerakásnak. Amivel szembesültem: A boltban kapható Trophy tömítéskészlet a szívócsonkhoz csak egy tömítést tartalmaz 2 helyett, és az se méretpontos. Vágtam egyet kartonból, és megigazítottam a pontatlant. Kipufogókönyököt összerakván az utángyári hollandert csak 1,5 menetnyire bírtam tekerni és megállt. Onnan már csak erőszakolni lehet, bármennyiszer is próbáltam. Előkerestem a gyári hollandert, amit ujjbeggyel koppig tudtam besergetni. Ezután összenéztem a két menetet, és majdnem falba vertem a fejemet, mert megvan, hogy mi csinálta ki a hengerben a kipufogómenetet. Nem egyforma a menetemelkedés! Egyelőre itt tart a dolog. Várom, hogy próbára alkalmas legyen a idő. |
|
Február 10.
felújítottam a törött trophy-tükröt amit megtaláltam egy dobozban.
Tükörlap amolyan Homasitás-szabható került bele. A nyekléseket próbáltam
eltüntetni a tükörről, de csak finomítani tudtam rajta. |
![]() |
2013.
május végéig: Börzékről szereztem be:
További
alkatrészbeszerzés is történt a Motoralkatrész24-től: Május 22-én a donor idomait elvittem fényezőhöz. 05.26-ra elkészült. A színkeverés (3dl) + lakk + edző 6400,- volt. A munkadíj pedig 3000,- Június 1. Helyére került a visszajelzőkkel tarkított kilométeróra. Tank térdgumi és a gyújtáskapcsoló takaró aludísze még hiányzik róla.
Június 17-én
átvittem a babetta néhány lemaradt cuccát horganyoztatni Százhalombattára.
Mivel a 7esen Tárnoknál útzár volt egy baleset miatt, egyből Ercsi felé
vettem az irányt. A városból (Ercsi) kiérve elkezdett kapkodni a motor. Nem
dadogott, hanem olyan komótosan horkantott, mint amikor elveszik tőle a
hajtóanyagot. Gondoltam a festéssel kapcsolatos a dolog... Levettem a
tanksapit, és az igazság az, hogy alatta a benya felmarta a vadiúj
fényezést. Káromkodtam egyet, körbevágtam a beöntőnyílásnál a megmart
részt és lefejtettem. Megnéztem, a benzincsövön ment szépen a cucc, és ahogy
oldaltámaszon volt a motor, a túlfolyón is engedte ki derekasan. Megnéztem a
gyertyát - szürke. Cseréltem (Champion helyére NGK) Mentem az erőműi
elágazásig, és a tünet ugyanaz. Megállás után egy rúgásra elindult, és laza
60as tempóval el tudtam vinni a dolgaimat. Leadtam, és indulás vissza. Azt, hogy a szervíz nem volt tökéletes, csak június 21-én tudtam meg. Melóból hazafelé tartva Martonvásáron a lámpánál leállt a motor, és hiába rugdostam, nem indult. Tolás járdára, majd gyors szemrevételezés: túlfolyón spriccel ki a benzin. Rendkívül örültem neki a benzinárak árnyékában. Csap elzár, tolásra olyan 50m megtétele után beindult, és zárt csappal hazamentem (kb 1km). Szétszedtem, és beállítottam az úszószintet. Természetesen ellenőriztem, hogy nem-e lyukas az úszó. Ismét pöpec a járgány. Profilkép még nem is volt róla a fényezés óta! Szépséghiba meg is van. A tank festését a benzin felmarkolászta. Valószínűsítem hogy azt a festéket támadta meg, amivel az előző gazdája lefújkodta. Rendkívül örülök neki! Beszélek majd a fényezővel aki csinálta, megkérdem mit tud vele tenni. Augusztus 14-én föszereltem volna a donor kerekét az új Heidenau K33-val de nem bírtam csavarhúzóval a felnire forgatni, és féltem hogy kicsípem az új belsőt, ezért elvittem gumijavítóhoz. A srác is szenvedett vele nem keveset, mire sikerült föltennie. A legnagyobb probléma az volt, hogy a köpeny és a felni között akart maradni minden áron a tömlő. Fölraktam a kereket, és a próbaúton ahogy elértem a Martonvásár vége táblát, defekt. Valószínűleg maradt még a belsőből a köpeny alatt... Kb 2,5 km tolás lett a vége.
Augusztus végén kértem kölcsönbe Kupi barátomtól kerék-szerelővasakat, amelyekkel már le tudtam szedni a Heidenaut, így végre ki tudtam cserélni a defektes belsőt. Nem semmi látvány. A belsőt tehát cseréltem, köpenyt fölraktam, így megint csak a szerelt kereket kell vinnem gumishoz, hogy kompresszorral megküldve a helyére kerüljön a külső. Még szeptember végén észrevettem, hogy olajat fúj a kipufogónyílásnál a blokkra. Vagyis ismét kifúj! A beavatkozás halmozva lesz, mert van pár dolog amit el kell végeznem rajta. A beavatkozás megejtődött 10.23-án:
Dec. 02-án kivittem évzáró gurulásra. Legalább 3 hete nem volt indítva, és már előugrottak a mínuszok éjjelente - reménykedtem benne, hogy nem egyidényes volt az akksi. Néhány rúgás gyújtás nélkül szívatóval, azután gyújtással: 2-ik rúgásra indult. Szívatóval kellett kicsit melegíteni, mert erősen gondolkodott azon, hogy békén kellene hagynom. Fél perc után nyeregbe pattantam és gyerünk. Összekötöttem a kellemeset a hasznossal, átmentem Érdre és vettem nyúleledelt a gyerkőcök húsvéti nyulának. Megtankoltam, majd hazaérve kijárattam a benzint az úszóházból. Gondolkodtam azon, hogy 2T olajat csöppentek be gyertyanyíláson, és megmozgatom a dugót, de letettem róla. Nem áll annyit, hogy rozsdásodni kezdjen. Akksit kivettem, lepucoltam, és elraktam. 3 hetente szoktam kicsit meríteni és rátölteni. |
|
2014.11.12. |