Harmadik, és egyben utolsó autóm a szocialista blokkból a családi Lada (VAZ 2101) volt.
A történet úgy kezdődik, hogy édesanyám az említett autóval járkált munkahelyére - ergo napi használatban volt - mígnem egyik útján az AC pumpa lerúgta magáról a benzincsövet. Hogy stílusos legyen, természetesen a karbi felé menőt. A jó lada motor torpant is benzin híjján, de az AC tovább tolta a naftát - a motortérbe. Többek között a kipufogóra. Természetesen kigyulladt, és annak rendje és módja szerint a kocsi eleje ki is égett. A lánglovagok a műszerfaltól hátrafelé tudták megmenteni az autót, a tetőkárpit eleje is szétnyúlt, valamint a szélvédő kettérepedt.

A vas be lett nyúzva a garázsba, és sorsára maradt, anyukám ugyanis dílertől vett egy jó állapotú, de full fapad felszereltségű Opel Corsa B-t.
Kb. 2 hete pihent saját poraiban a táltos, amikor a következő megkeresésem volt:
"Ha eladod a trabantodat, neked adom a ladát."

Egyrészt szeretek bütykölni, másrészt kisgyerekkorom óta a szívem csücske volt az öreg lada. 1979-es gyártmány, apuék a debreceni merkúrtelepről hozták el, és csak 500Ft felárral vették észre, hogy mégis van piros színben a raktáron. 3 éves voltam ekkor, és még a nagyszülőknél laktunk. Oda hozták a vadiúj autót, és közölték, hogy ez a miénk. Én pedig üdvözült mosollyal dudáltam a délután hátralévő részében.  - Szóval fejest ugrottam.

2001- ben kezdtem az autóhoz. Még megvolt a trabant, csak hirdettem. Elkezdtem kipucolni a kormos trutyiból.
A motortérben lényegében minden műanyag alkatrész megsemmisült. A hűtő megolvadt, akkora hőt kapott. Kiszedtem minden kézzel mozdíthatót a motortérből, és kiürítettem karosszériáig az utasteret és a csomagtartót is. Kábelkorbácsból egyedül a csomagtartóé úszta meg a kalandot. A lecsupaszítás és a korom kitakarítása összességében 2 hetet vett igénybe. A motor és a váltó is rendben maradt, de olyan dolgok mint pl generátor, indítómotor satöbbi fejtörést okozott. Annyi mindent kellett beszerezni, hogy nem érte meg listával bontókat járni... Közben sikerült eladnom a trabit, és a kapott összegből vettem egy rendszám nélküli bigulit egy csűrből, amit Noszvajról húztunk el Ózdra húgom Escort XR3i kabriójával. (Szép páros volt az úton.) Olyan fék volt a donornak szánt verdán, hogy teljesen megtértem volna mire megérkeztünk, ha nem lettem volna megkeresztelve. (A történethez tartozik, hogy a verda tulaját fölkerestük - mert nem íratta át akitől vettem és a tulajnál volt a rendszám - elvittük ocsmányirodába, ahol végérvényesen kivonattattuk vele a kocsit a forgalomból).

Egy nap alatt szétbontottam a donort. (Muszáj volt a svédek miatt) Amire szükségem volt, beraktam a garázsba, amire nem, az maradt az autóban, amit még aznap elhúztunk bontóba. Nagyon nagy mákom volt, mert a bontósnak volt kábelkorbácsa a "kétkörlámpásezerötöshöz". Ilyet kerestem, mivel anyu élettársa adott egy műszerfalat az említett típushoz. Aki nem ismerné, ilyesmi, ami a képen látható. Mondjuk az enyém kultúráltabb volt szerintem. Nem csupasz alu volt, hanem "faberakott". (fóliázott) A képen látható kormányra cseréltem én is a virslikarikát.

A bontós, mikor megtudta hogy nem akarok pénzt a bevitt járgányért, hanem mutattam a listát, hogy mit vinnék még cserébe a kábelkorbácson felül, egészen barátságos lett, és seperc összeszedte az alkatrészeket.

Megvolt tehát minden amire szükség volt, mert boltban is megfordultam azért közben. Voltak, amit csak újban tudtam elképzelni rajta... Nem tudom megvan-e még, de Egerben volt a 90-es évek végén a csebokszári lakótelepen az egyik garázsban egy príma jó bolt. Rengeteg gyári dolgot lehetett náluk venni a keleti verdákhoz.

Kihúztuk tehát az autót az autószerelő haverhoz és kiemeltük a motort, ami nála is maradt pötit felújításra míg én legózok.
Kezdetét vette a tartósítás: az autón csak a fémelemek voltak, így nem okozott gondot átkutatni rozsdanyomok után. Az utastér és az alváz volt az első, majd a küszöb, amit cserélni kellett, és a farrész. A motortérrel már végeztem a kitakarítás közepette, és egyébként is új elemeket kapott előre. Ahol szükséges volt, fémtisztára lett csiszolva és rozsdaátalakítós kezelés után az egész belsejét leküldtem alapozóval. Erre ment egy réteg fedőfesték. Az alváz sem úszta meg. Ez annyira telibe lett fújva alvázvédővel, hogy mire végeztem, csurgott róla a festék. Szóval cserére került a homlokfal, a baloldali toronynál akadt némi hegeszteni való, és cserélődtek a küszöbök, az első sárvédők és bal hátul a kerékjárati ívet kellett kivágni, és új ívet ráhegeszteni.

A tető és a C oszlop kárpitozásával kínlódtam rengeteget. Míg beszereztem az odavaló szivacsot... azután azt még a helyére is kellett játszani. Hosszú küzdelem volt, mivel 95%ban egyedül dolgoztam.

Végül csak eljutottam odáig, hogy minden a helyére került, mehetett be a motor.
Emlegettem, hogy volt autószerelői háttértámogatásom cimborám jóvoltából, ha valahol elakadnék. Mikor eléálltam, hogy mehet a motor, visszakérdezett, hogy mindent beleraktam-e már... Még volt mivel bíbelődni, ezért visszamentem csinálgatni. Másnap újra megkerestem, erre közölte, hogy a motortérbe is rakjak be mindent. Nem léptem meg, mert mégiscsak könnyebb úgy visszarakni a motort, ha nem kell mindent kerülgetni. Erre közölte, hogy nincs kész. Kért 2 napot. Addig megadta egy normálisan dolgozó fényező elérhetőségét. Lebeszélgettem a festéktípust, színt, és annyiban maradtunk, hogy körülbelül mikor érkezhet az autó.

Még egy kitérő: amikor elkezdtem szétbontani a kocsit, a koromtól napjában 2x (ebédre és estére) úgy mentem haza, mint egy néger. Ekkor még az emeletes házak között volt az autó, az egyik panelház aljában lévő garázsban - ez volt a helye mindig. Azt mondogatta az összes kocsmatöltelék, hogy "mit kínlódol itt azzal a szarral? Úgyse lesz abból autó soha!" A motor kivétele után már nem láttak, mivel a hegyoldalon lévő garázssorra került ki a kocsi, ott bazirgáltam tovább.
Megbeszéltük a haverral, hogy berakjuk a motort, mert rá kell pakoljam a generátort, indítómotort, hűtőt, fűtőradiátort stb. dolgokat. Megkérdezte a srác, hogy hogyan raktam össze a kábeleket? Mutattam neki a Lada-almanachot (szerelési leírásgyűjtemény). Az összes lada bekötési rajza megvan benne kábel-színkódokkal a szamarával bezáróan. Ugye nekem két típust is kellett néznem, mert a hátsó kör maradt ezerkettes, az utastér ezerötös, a motortér pedig bizonyos fokig hibrid (1200-es volt az alap, de a fordszámmérőt, olajszintjelzőt, töltésjelzőt stb. az 1500ösből kellett kilesnem hová mennek) Egyébént a mf közepén lévő órát kutattam legtovább, míg sikerült szereznem. (Nem mellékesen bármikor gyújtásra tudok kötni egy ladát pár perc alatt kulcs nélkül :))
Kiröhögött, hogy nem gondolom, hogy ebből összerakva működni fog... Fogadtunk. Ha működik, bérmentve újította fel a motort, ha nem, egész nyáron nála végzem a kuli munkát. Ezután már muszáj volt bepakolni a motort. Rátettem ami még hátravolt, és visszahúztuk a négyemeletesek közé a szekeret. Itt még föltettük a leömlőt tömítéssel, és éppen hoztam volna a hűtőfolyadékot, amikor azt mondta, hogy sehova! Próbáljuk elindítani.

Rápakoltam hát az új akksit, és csak úgy szívótorkon becsorgatva a benzint ráindítottam. Néhány köszörülés után beröffent a verda, csak úgy dob nélkül, leömlő rárakással. Gyönyörű hangja volt! Érdemes lett volna látni a sok alkeszt, hogy kapkodták a fejüket. Akik ismertek valamennyire apu révén, jöttek is hüledezni - gratulálni. Egy mondat többször elhangzott: "Nem gondoltam volna...".

Szóval minden folyadék a helyére került, és a festőhöz már a saját lábán ment az autó az összes üveget nélkülözve, de kit érdekelt? Nyár volt.

Egy hét múlva kaptam vissza az autót, patika állapotban. Bepakolták cimborámék az üvegeket is, a lámpákat, hűtőmaszkot (ezt is Egerben vettem vakító krómmal gyárit) lökösöket stb. Olyan volt, mintha vadonás új lett volna. Amikor apu meglátta, megkönnyezte. Ahogy visszagondoltam ez elmúlt hónapra, majdcsak én is. Amikor átdobtam neki a kulcsot, teljesen úgy viselkedett, mint anno én, amikor ő dobott meg engem.

Összegezve nem keveset költöttem az autóra amíg birtokba tudtam venni, pedig hiába erőszakoskodtam, a szerelő a fogadásra hivatkozva nem engedte fizetni a generált, anyu pedig kifizette a fényezést.

Hibák:

A menyasszonyom az első hosszabb utunkon nem ült be a kocsiba. Ennyire bízott bennem... nem felejtem el neki soha! Az egész család kipróbálta pedig.
Ez mondjuk nem az autó hibája volt.

Megállt Budán a Hegyalja úton. A generátor nem töltött, mint kiderült (donor alkatrésze). Felújítás lett belőle.

A második hibája a M3ason jött össze. Rángatott, fulladozott. Kimentem a pihenőbe a vízválasztónál valahol Gödöllő magasságában. A röhej az, hogy beszéltem a szerelő sráccal, hogy kellene cserélni benzinszűrőt is. (Olajcserét csinált rajta, és átnézte a kormányművet, mert nehezen lehetett szedni a kormányt. Amit nem tudtam, de apu se! Az, hogy a motortérben van a kormányszerkezeten egy szelence, amiben olajban mozognak az alkatrészek. Ennek a csavarját kitekerve láttuk, hogy a csavar vége rozsdállik... kapott olajat, és onnantól már az oldalborda is tudott parkolni, mert álló helyzetben is tekerhető lett - aminek nemigen örültem.) A hiba: eltömődött a benzinszűrő. Csere után továbbmentünk.

Nem kevés emlék és történet fűződik a vén zsigához. Egyet kiragadnék közülük: Már Érden laktam albérletben, amikor a kocsi kész lett. Ebben a városban valahányszor kivittem az utcára, ha volt rendőr, biztos, hogy kivettek a forgalomból. Volt olyan utam, hogy 30km oda-vissza 3 db ellenőrzéssel. Kérdésemre az volt a válasz, hogy "veszélyes típust választottam".

Az említett albérlet udvaráról lopták el kisebbségiek (magyarázat ld később). Csak a tényeket leírva: mozgásérzékelős - amolyan utólagos - riasztó volt beszerelve, amely akkor is riasztott, ha az utcában 40km/h-val végigment egy autó. Gyorsabban nem is igen mehetett, mert annyira szűk volt. A szomszéd háza mellett volt a beállónnk, a bérlemény a kert túlsó végében kb 50 m távolságra. Ők hallották mindig a riasztót, én nem. Kikapcsoltatták. Pár hétre rá, 2004. 06. 03-án a ladát megdurrantották.

Volt feljelentés, rendőrségre járás satöbbi. Nem tudom mennyi idővel később motoron kiszúrtam az autómat. Egy dzsipó párocska ült benne. Beálltam eléjük keresztbe, és kiküldtem az út szélére. Kértem, hogy mutassa a forgalmiját, mert az az én kocsim. Hívtam rendőrséget. Közölték, hogy nem tudnak járőrt küldeni, de ha hétfőn bemegyek a rendőrségre, fölveszik az újabb jegyzőkönyvet. Mivel az asszonyka is vadul telefonált, valószínűsítettem, hogy a rokonság már úton van. A rendszámot megjegyeztem, és szabadkozás után útjukra engedtem őket.

Az állapota akkor: a frankó fényezésre ráködöltek valami maestro pirossal, ami foltokban jelent meg a színen helyenként megfolyva. Műszerfal, kormány cserélve, hifi szintén. Motorszám természetesen nem stimmelt a forgalmijához, az alvázszámot pedig eltüntették. Őszintén szólva, kezdhettem volna mindent elölről.

Ekkor én megfogadtam, ha valaha még hasonló cipőben járok, haverokat hívom nem a rendőrséget, helyben megoldjuk a problémát, másnap pedig visszavonom a feljelentést azzal, hogy pár utcával odébb megtalálták az autót.

Hogy miért?
Hétfőn elmentem a rendőrségre, 150 percnyi várakoztatás után fogadtak. Az időhúzásra annyit vakkantottak, hogy szabadságon van az ügyintéző, és örüljek, hogy foglalkoznak velem. Ekkor már be volt durranva a fejem. Elmondtam amit megtudtam.
Kb ez volt a válaszuk: Tulajdonképpen mit akarok? Ezen a rendszámon egy piros lada van bejelentve!
Gondoltam, hogy így van, de megemlítettem a váz- és motorszámokat. Erre megismételte, hogy piros lada van bejelentve. Akkor szakadt el a cérna, és ráordítottam, hogy ne legyen már olyan hülye, mint amilyennek kinéz! Meddig tart egy rendszámot átpakolni egyik autóról egy másikra!? Akkor jött az, hogy mitképzelmaga!!!

Ekkor mondtam meg nekik is, hogy ne is fáradjanak tovább az autóm keresésével. Ha újból összeakadok vele, megoldom magam hogy visszakerüljön hozzám. Otthagytam az ügyintézők gyöngyét mint macskát szarni. Lobogtatta a jegyzőkönyvét, hogy írjam alá, de javasoltam neki, hogy mit tegyen vele. Aprócska elégtétel, hogy negyed oldalnyi szöveget legalább 20 percig pötyögtetett karos írógépen - hiába.

Ezért van vajmi kevés bizodalmam a rend őreiben. Bár ha manapság megállítanak, már rutinból "együttműködő" vagyok, mert akkor nem szarrágnak ők sem.