Amint a 210esnél már írtam, hiányzott a motorozás igazi feelingje. Jó kis brütyögő a babetta, de a manuális váltás az hiányzik a repertoárjából. Tanulónak nincs pénze, csak amit össze bír spórolgatni a zsebpénzéből...
Egy nap apu azzal állított haza, hogy találkozott egyik katonatársával, és megbeszélték, hogy összejönnek valamikor. Az illető már Pesten dolgozott, és ott is élt. A szüleinek volt háza Arlóban, amit apja halála után el akart adni. A pincében talált egy verhovinát, amit olcsón idead, ha érdekel. Egyik cimborámnak verhója volt, utolsó szériás, berúgókaros. Mondtam, hogy mindenképp megnézem.

Elmentünk egy szombat délelőtt, hogy szemlézzem, apu pedig sztorizgasson. 15évesen már volt elegendő fogalmam a motor működését illetően, szerszámokat vittem, benzin volt a kocsiban is akár. Egyetlen dolgot felejtettünk el: gyertyát vinni.

Maga a motor totál olyan volt, mint ami a képen látható. (Illusztrálni tettem be. Erről a motoromról azt hiszem egyetlen fénykép sem készült.) A motoros pajtásé is ilyen volt narancs színben és berúgókarosan.

Szóval a szombati napon délután 2ig gályáztam rajta. Kitakarítottam benzincsapot, benzinszűrőt és karburátort. Szívócsonkhoz vágtam tömítést kartonból, mert elég csúnyácskán nézett ki. Beállítottam a gyújtást, raktam bele benzint, de hiába tekertem, nem ugrott be.

Másnapra kerítettem a verhós ismerőstől egy olyan gyertyát, amivel az övé tutira beindul. Délelőtt újrapróbálkozás. Az istennek nem akart indulni. Karbit megint szétszedtem, újra átfújkáltam a fúvókákat, átöblítettem az úszóházat. Megint tekergettem. Akkor is semmi.
Ott tartottam, hogy egy hétvégém ráment, de meg se nyikkan. Rámordultam, hogy ha nem indul be a következő próbálkozásra, ott fogja megenni a rozsda. Megijedt, beindult.

Kifizettük (2000 Ft volt), és már azzal mentem haza. Útközben a váltóbovdent még be kellett állítanom, mert nem vette rendesen a kettest.
Otthon letakarítottam, lemostam. A felnit, küllőket, a sárvédőket és a csomagtartót krómtisztítóval átdörgöltem. Blokkot és hengert, hengerfejet is letakarítottam.

Miután megszáradt, mentem a másik verhovinával összeismertetni. Nagyokat karistoltunk a kollégával, nem érdekelte a kutyát se, hogy a simsonos osztály- és évfolyamtársak lenéznek. Mi nem csak ide oda döngettünk a városban, hanem kitaláltunk valami úticélt, ahová valamiért érdemes volt elcsettegni, és kényelmes 40-45ös tempóban odamentünk.

Elhatároztuk, hogy arculatot módosítunk. Kiemelést szerkesztettünk. Először 10cm-t emeltem rajta. Marhajól nézett ki. Elöl ment a kerék, utána pedig én a motoron :) túl sok volt, ezért próbakör után leszedtem a felére. (Márcsak azért is, mert nem állt meg sztenderen.)
Terveztünk rá féklámpát, és kiviteleztük is. Jó időszak volt ez! Szerettem.

Azért pár dolgot megemlítenék:

  • Bármit megjavítottam rajta, valahol mindig újfent elromlott. A csúcsidőszak az volt, amikor valamit helyrehoztam és a próbakörön romlott el más.
  • Motoroztam vele aszfalton, erdei ösvényen, töltésen, küllőkig érő homokban, sárban. Ez volt az egyetlen motor, amivel 2012-ig buktam.
  • Előfordult, hogy papámhoz mentem át vele, amikor  egyszerre ordenáré hangja lett, és zörgést halottam. - Leesett a kipufogódob.

Apró-cseprő hibákkal rakta tele az életemet amíg megvolt (1991-1993), valamiért egy héten 6 nap kívánta a törődést.. Szinte mindig úgy néztem ki ha vele közlekedtem, mint a nívópálca. 3000 Forintért adtam el úgy, hogy akkor nagyon örültem a szabadulásnak.