Munkatársam keresett meg 2020 nyarán
azzal, hogy ismerősei egy örökség garázsát kipakolva 2 db babettára
bukkantak. Azzal fordult hozzám, hogy tudja, hogy nálam még motor lesz
belőlük, és nem csak elpiacolódik.
A
mennyit kérnek érte kérdésre abban maradtunk, hogy hoz majd fényképeket
az állapotukról, megnézi, hogy a motor forog-e...
Utálok alkudozni, és nem is szoktam szinte soha, ezért kerek perec
megmondtam hogy mennyit tudok rászánni: 15000Ft. Azt mondta, hogy ők is
ilyesmi összegre gondoltak. Megegyezkedtünk.
Szeptember 14-én hozta el a srác a
motorokat, és a munkahelyi parkolóban cuccoltuk át őket
kocsiból-kocsiba. Készült róluk kép a megérkezéskor:

207.100 ő az ígéretesebb |

207.300 leginkább bontószökevény néven
emlegethető |
|
Nagyon
sokáig feléjük sem néztem, hiszen volt dolgom éppen elég az
építkezéssel, de azért elérkezett az az idő, amikor az összes
nyílászárót beépítettem, és a fölrakott dryvit hálózását is befejeztem.
Hozzá tudtam végre szagolni a piros libakergetőhöz:
október 20-án,
még a szigetelős-munka közben, felöntöttem a forgattyúsházat gázolajjal,
keveset engedtem a hengerbe is, leszedtem a tankot, abba is
löttyintettem fél liternyit. Mindezeket átmosás gyanánt. Kívül pedig
letörölgettem róla az irtózat mennyiségű port. Kitakarítottam a
levegőszűrőt, kifujkáltam a vázat, elpucoltam a karbit, elmostam a
tankot és összeraktam a mopedet szikrapróbára.
Legnagyobb meglepetésemre volt szikra, és ezen
lelkesülve - már jócskán sötétben (kit érdekel... van már műhely) -
indítási próba következett november 7-én.
Beindult. Fél szivatóval lehetett vele karistolni
is, de ha kikattant a szívatólemez, rögtön hörögni kezdett. Falsolt
veszettül.
Ismét egy nagyobb kihagyás következett a
konyhaszekrény ajtóinak festése miatt. Mindenesetre kiszedtem a
motorblokkot, és a tartalékos felújított 207-es blokkomat fölszereltem
volna azzal a
fúrt hegerrel, amit korábban egy ismerőstől beszerzett 207es akatrészkupacban találtam.
Csakhogy a hengeren a felömlők alsó sarkainál elszarhatták a fúrást
- repedés és törés volt a hüvelyfalban (olyan, mintha a fúráskor kitörtek volna
belőlük 1-1 morzsányit). Kapott hát egy másik, a csomagban talált
hengerszettet.
Ráraktam egy 207-es rugós nyerget is. Ha ismét lehet próbálni, azt már
nagyban lehessen.
Szimmeringek cseréi után megy vissza a saját
blokkja, ami annyira a sajátja, hogy stimmel a száma a vázéval.
November 30-án
átnéztem, kitakarítottam a két kereket, a fék felületét rendberaktam,
fékpofákat megpucoltam. Hátsó tengelyt kell szereznem hozzá, mert a
sajátján a menetnek vége.
Hozzáláttam végül a szimmeringek cseréjéhez, de igen galád módon fémházasra
cserélte valaki az összeset. Egyelőre megakadt a mutatvány. Jobban rá
kell készülnöm, mert nagy meccs lesz!
|
 |
December 20-án
mivel nem volt hajlandó indulni a tartalékos blokkra applikált
gyújtással, gondoltam kicserélem a már kipróbált saját gyújtására.
Megcsináltam a vezetékfűzögetéseket, és javítottam a tirisztor
repedéseit.
A saját gyújtásával összeraktam
dec. 27-én,
de nem bírtam beindítani. Pöffent egyet és annyi, hiába tekergettem.
Átcseréltem a hengerszettet a sajátjára, elvégre azzal már üzemelt
korábban. Érdemi változás nem történt és mivel nem volt rá több időm, így maradt.
XII.29-én
néztem rá ismét. Kiderült, hogy a hengerfejnél fújt ki, ezért volt
hajlandó csak pöffenni és annyi. Lecseréltem a hengerfejet is a
sajátjára, és már indítható a moped. Alapjáraton üzemel, gázadásra
leáll. Még ki kell takarítani rajta a kipufogót, és be kell
állítanom a gyújtást és a karbit. |
2021
I.2-án
a kormánycsapágyat szedtem rendbe. Kiderült, hogy azért járt furán,
mert a felső csészéből 3db golyszi hiányzott.
Január 4-én
pedig szívócsövet síkoltam és a saját, 9-es karbijának a szívócsőre
illeszkedő felét is.
Később a síkolást el kellett játszanom a
szívócső és a henger közé valósi hőszigetelő bakelittel. 2dbot
vettem újonnan, és mindkettő hibás volt! Volt egy sérülés a
csavarhely és a szívórész között, amin vígan falsolhatott volna.
Január 25-én
hozzáláttam az átszimmeringezéshez. Amikor félbehagytam, éreztem,
hogy nagy mutatvány lesz... az volt. A fémházas szimmeringeket
csapágyragasztóval beragasztotta az előző "szervizes" a blokkba.
Hogy ne sérüljenek a szimmeringházak, széthúztam a blokkot teljesen,
beszereztem a szimmeringeket I.30-án.
Magát a blokkot totálban február 4-én
raktam össze (teljes takarítás, csapágyazás, szimmeringezés,
blokkfelek összesíkolása; a szegmensvezető, az indító- és
kuplungpofák olajtalanítása után). Frissen fúrt hengert kapott,
hozzá valósi dugattyúval és gyűrűkkel, a gyűrűk élét lehúztam
vásznon.
Fölszereltem a hengerre a síkolt azbeszt
távtartót a tömítésekkel, rá pedig az ugyancsak síkolt szívócsonkot.
Visszakapta a saját generátor álló- és forgórészét, valamint a
kislánckereket a bringaátváltóval. Utóbbiba sasszeget kellett
vennem, mert egy dróttal volt "fölszerelve". A megújított
blokkot II. 8-án
szereltem vissza a vázba. (Közben befejeztem a ház
gipszkartonozását.)
Február 10-én
megejtettem a saját karbi átfúvókázását, beállítottam a
láncfeszességet és szétszedtem a kipufogót. Még mindig nem akar
üzemelni!!
21-én
sikerült egy épkézláb karbit összeraknom, és fölszerelnem reményeim
szerint készre a járgányt. Indul, jár, de kipörögni nem bír.
Valószínűsítem, hogy túlságosan nagy előgyújtást állítottam neki.
Ezt még orvosolni fogom.
Március 12-én
kicseréltem a dekompresszort, mert úgy hallottam-láttam a
gyújtásbeálltás után, hogy ott elengedi a füstöt alapjárat-üzemnél.
A rendeltetésszerű működés még mindig várat magára! Nem tudom, hogy
bír ennyire kibabrálni velem egy babetta!? |
2022
Annyira elegem lett ebből a szarkupacból, hogy
parkolópályára raktam. A műhelyben viszont helyszűke van, ezért
gondoltam egyet, készítettem egy polcot amire följátszottam.
Kinézetre tulajdonképpen nincs vele probléma. Így díszítő funkciója
azért van. |
2024
Októberben
gondoltam rá, hogy rendbe kellene már szednem a saját blokkját.
Hozzáláttam hát, hogy kirámoljam a csapágyakat a blokkból. Kétszer
is! A második menet X.6-án
történt, és már bekeményítettem: 100-as szegeket hegesztettem a
zsákfuratban lévő csapágyakra, de még így sem tudtam kirámolni őket
a blokkból! Milyen állat ragasztja a csapágyat a zsákfuratba?
A 3. menetben már M12-es csavart hegesztettem
a belső gyűrűbe. Arra gondoltam így már nem bír ellenállni …
|
|